A villanykörte feltalálása
- 2023. nov. 17.
- 1 perc olvasás
A villanykörték már több mint száz éve segítenek nekünk abban, hogy tudjunk világítani, ám ezek a villanykörték NEM örökéletűek! Az izzólámpa feltalálójaként legtöbben Thomas Alva Edisont emlegetik, pedig még majdnem két tucat további feltaláló munkája kellett ahhoz, hogy a mindennapokban is, használni lehessen. Kezdetben szénszálat izzítottak (ezért is lett a neve: izzó), később már egy viszonylag ritka anyaggal, a volfrámmal próbálkoztak - már nagyobb sikerrel. A kezdetekben a kihívást az jelentette, hogy az izzított szál túl hamar elégett. Ezért aztán hamar rájöttek, hogy ezt csak úgy tudják megakadályozni, ha elvonják az égést lehetővé tevő oxigént. Ehhez viszont olyan gyártási módszert kellett kidolgozni, amelynek segítségével az izzószál körül vákuumot képezhetnek. Ennek technológiai kivitelezése nem kis kihívást jelentett az akkori szakemberek számára. Miután ezt az izzószálra helyezett üvegbura segítségével megoldották, azzal szembesültek, hogy a villanykörte a külső és a belső nyomás nagy különbsége miatt extrém mértékben törékennyé vált. Így kísérletezni kezdtek mindenféle gázokkal, amelyet az izzóba tölthetnek.
Számos kísérletezés után egyre hosszabb élettartamú izzókat sikerült előállítani, amelyek persze a mai kor mércéjével nagyon sok áramot fogyasztottak. A legjobb minőségű izzószálas villanykörték azonban még a manapság elterjedőben lévő LED-es "izzók"-nál is hosszabb élettartamot produkálnak. A világ legrégebb óta folyamatosan használatban lévő izzója egy kaliforniai tűzoltóságon "teljesít szolgálatot", 1901 óta folyamatosan világít.
Ha több információra van szükséged itt van még több tudnivaló: Wikipédia.




Hozzászólások